3. rész

Sziasztok! Két hét kimaradás után itt is van az új rész, sajnálom, hogy nem hoztam hamarabb, de szeretném a hétfői napokat betartani. De most itt is van, jó olvasást!

xoxo Lora    

Harry:

Már eléggé meleg volt, így úgy döntöttünk, hogy ezért kiülünk a hatalmas kertben lévő kisházba. Gyönyörű szép, fából készült kis oldalt nyitott oldalú házikó volt. Középen egy asztal foglalt helyet, körülötte szintén fapadok. Nyugodt szívvel raktuk a nasit az asztalra, arra az esetre, hátha megéheznénk. Szerencsére árnyékban voltunk, hisz volt tető, de a kellemes meleg szellő is ugyanúgy ért minket.

- Hé, Niall, te tudsz gitározni? – kérdezte Leo kíváncsian pillantva az írre, aki mosolyogva bólogatott.

- Kb. 13 éves korom óta – vont vállat szerényen, mire elmosolyodtam.

- De zsír! Játszol valamit nekünk? – kérdezte David rögtön, mire Niall elgondolkozva pillantott ránk.

- Csak magában a dallam? Az nem túl unalmas? – ráncolta a szemöldökét.

- Na, majd én éneklek hozzá – javasoltam mosolyogva. – Sok ideje éneklek már csak úgy, szívesen megteszem most is – ajánlottam, mire bólintott.

- Komolyan, egyre több dolog derül ki rólad, ami miatt irigyek lehetünk rád, Haz! – vigyorgott Chris, mire megforgattam a szemem.

- Hagyjál már! – legyintettem, majd Niallre figyeltem inkább.

- Ha nem baj, majd én is csatlakozok – mondta, mire bólintottam.

- Játssz valami Beatles számot! Azt szinte mindenki ismeri – mondta Tim, mire elégedetten bólintottam, és Niall is elvigyorodott. Én személy szerint hatalmas rajongója voltam mindig is a bandának, hisz igazán figyelemreméltó, amit elértek. A szőke gitáros pár pillanatig gondolkozott, majd kisimult arccal kezdte el lefogni az akkordokat. Egyből felismertem. Az I wanna hol your hand egy lassabb, szomorúbb verziója volt az, de én egyáltalán nem bántam. A megfelelő időben kezdtem el énekelni, mire az összes srác szeme meglepetten kerekedett el. Ezt nem értettem ugyan, de nem igazán foglalkoztam vele. Az egyik résznél Niall is beszállt, és így együtt énekeltünk, de tökéletes összhangban voltunk.

Mintha ezer éve csinálnánk ezt. A kezei elegánsan jártak a húrokon, ő maga se tévesztett ez hangot se. A srácok körülöttünk nem bírták kitépni magukat a döbbenet alól. Én is el voltam ájulva, személy szerint Niall hangját angyalinak találtam, remekül összepasszolt az enyémmel. A dal végén a hangok elhaltak, Niall gyönyörű kék szeme az én íriszeimet figyelte, és abban a pillanatban nem egy mindig éhes, vicces, szórakoztató fiúnak tűnt, hanem valami másnak. Valami egészen különlegesnek. Arca komoly volt, ezernyi érzelem váltogatta egymást, mégis képtelen voltam őket kiolvasni. Zárkózottnak tűnt, mint aki sok rosszat megélt már, aki a sötétségből csak erős fénnyel tud szabadulni. Ez egy egészen másfajta Niall volt, akinek vártam a megismerésére. Egy pillanat játéka volt az egész, és újra az a szőke hajú fiú ült előttem, aki a jövetelemkor ajtót nyitott nekem.

- Valami baj van? – kérdezte Tim aggódva, mire ijedten rándultam össze. Észre se vettem, hogy kizártam a külvilágot. Hogy nem csak az előttem ülő srác létezik és én.

Őszintén megijedtem. Megijedtem az érzéseimtől, a gondolataimtól. Nem tudtam mi történik, de a legfurább, hogy nem is akartam ellenkezni.

- Nem, minden rendben – legyintettem végre rájuk nézve.

- Rendben – biccentett Chad. – Fiúk, ez szuper volt. Imádtuk. Máskor is lesz ilyen, készüljetek – kacsintott. Mi elmosolyodtunk, és bólintottunk. Nekünk aztán nem volt ellenünkre.

- Most viszont mindenki menjen dolgára, a kaját David csinálja ma, holnap Haz, mivel ő tud is főzni – ismertette a programot a házigazdánk. – Kaja után viszont elmegyünk ide a tóhoz, de nem fürdünk, csak a partján partizunk, oké? – húzta fel a szemöldökét, mire mindenki bólintott. Segítettünk elpakolni a kisházból, így mindenki mehetett az útjára. A szobába érve kissé beljebb húztam a sötétkék függönyt, hogy a nap ne vakítson annyira be, és lehuppantam az ágyamra, amit csak egy éjjeliszekrény választott el a Niallétól.

Az iPad-em társaságában várakoztam, míg Niall is megjött, akinél a változatosság kedvéért kaja volt.

- Jó étvágyat – mosolyogtam rá kedvesen, mire vigyorogva felém nyújtotta a tábla csokit, amit birtokolt. Természetesen elfogadtam egy kicsit belőle, ő pedig legnagyobb meglepődésemre az én ágyamra pattant le. Nem bántam, nem zavart a közelsége.

- Annyira hihetetlen, mikor a gitárodon játszol – mosolyogtam rá elámulva. Elmondhatatlanul tetszett, mikor azon játszott, csodálatos volt.

- Köszönöm – hajtotta le a fejét elpirulva, ami mosolygásra késztetett. Annyira… aranyos volt. – De te meg a hangodra nem panaszkodhatsz – pillantott rám őszintén.

- Hát arra te sem – nevetettem fel. Csodálatos a hangod – Erre csak még jobban elpirult, én meg rájöttem, hogy nagyon szeretem őt zavarba hozni. A továbbiakban rengeteget beszélgettünk minden féléről, én pedig azon kaptam magam, hogy egyre többet tanulmányozom az arcát, hogy az eszembe véssem. Ötletem sem volt, hogy mi van velem, de nem is érdekelt.

Szerettem vele eltölteni az időt, mert mindig sokat nevettem, rengeteget tudtunk viccelődni.

- Fiúk, kaja – szólt be Tim, majd azonnal ki is ment.

- Máris eltelt ennyi idő? – néztem zavartan, mire a szőkeség mellettem felnevetett.

- Gyorsan eltelik az idő, ha jól mulat az ember – kacsintott, mire egyetértően hümmögve felálltam. Ő is feltápászkodott, de megbotlott valamiben, - talán a saját lábában – így egyből elkaptam. Hosszú másodpercekig így álltunk, de mikor megtalálta az egyensúlyát se engedett el. Ez meglepett, de nem bántam. 

Jól esett érezni a teste melegét, az illatát az orromban. Kezével tökéletesítette az ölelést, én pedig a derekánál fogva húztam közelebb. Fejét a vállgödrömbe temette, így nem láthattam az arcát. Egy nagy levegő után vörösen felemelte a fejét, így alig 20 cm választott el tőle.

- Köszönöm – sóhajtott ellépve tőlem, mire én is elengedtem. Sarkon fordulva lépett ki a szobából, én pedig elgondolkozva néztem utána. Tetszett, hogy ölelhettem, ami megrémített. Alig egy napja ismerem, nem kéne így éreznem. Ez nem normális.

Kissé talán dühösen ráztam meg a fejem, hogy kiűzzem onnan a gondolataimat, melyek nem hagytak nyugodni, de nem érdekelt. Úgy döntöttem, hogy majd később fogok foglalkozni ezekkel, és inkább megyek enni.

Zavaros fejjel sétáltam le, de a hangulat egyből magával ragadott, így úgy tűnhetett, mintha semmi se lett volna az a kis incidens a szobában, pedig nem így volt. Nagyon is volt valami.