6. rész

Sziasztok!
Hétfő lévén itt is az új rész:) Jó Olvasást! :)
xx Stella

Niall:

A testem remegett a félelemtől,lélegzet visszafojtva és lehunyt szemekkel vártam,hogy elálljon a vihar,de minden egyre csak rosszabb lett. Éreztem,hogy szememben gyűlnek a könnyek,tudtam,hogy ez nevetséges,hiszen nem vagyok már kisfiú,de nem tehetek róla. Mikor kiskoromban a szüleim veszekedtek elválásuk előtt senki nem volt ott velem a sötét szobámban,így mikor vihar volt a fejemre húzott takaró nyújtott csak némi vigaszt,ami most nem segített.
Szörnyű volt minden,de aztán jött Harry,a megmentőm. Nem nevetett ki,nem rántotta le rólam a takarót,nem mondta,hogy gyerekes vagyok,ez csak egy kis eső...Nem,helyette azt tette,amit anyáéknak kellett volna annak idején. Odabújt mellém és átölelt. Éreztem az illatát,meleg ujjait a gerincem vonalán táncolni,a lélegzetét az arcomon,éreztem,hogy ő ott volt velem,mint egy lelki támasz. Hálát éreztem és még valami más megmagyarázhatatlan dolgot is,amit nem tudtam hová tenni...Ha jól belegondolok akkor éreztem ilyet utoljára mikor szerelmes voltam,de ezt a gondolatmenetet nem akartam folytatni.

-Köszi,Harry.-suttogtam felpillantva csillogó szemeibe.

Pár pillanatig még elmerengtem a smaragd csodákban,majd pillantásom lejjebb siklott ajkára. Jézusom,mit teszek én? Ahogy néztem újra elfogott az a bizonyos érzés. Miért éreztem azt,hogy megakarok csókolni egy fiút? A barátomat!? De hát ezt nem szabad! Ha Harry megtudja,hogy akár csak egy másodpercre is elképzeltem,hogy megcsókolom ki fog akadni és többé nem lesz a barátom,akkor nem láthatom majd a mosolyát,a csillogó szemeit. Azt nem tudnám elviselni,hiszen...hiszen szeretem Őt. Csak még nem igazán tudom,hogy milyen értelemben. És,ha most elszalasztom ezt a lehetőséget? Nem utál meg,de így is-úgy is el kell majd válnom tőle. Nem vagyok meleg,ezt még az elején tisztáznom kell magamban.

Teljesen megakartam róla bizonyosodni,hogy mik a várható reakciói vagy inkább csak nem akartam,hogy annyira váratlanul érje a dolog,így hát visszanéztem a szemébe,majd újra le a szájára,aztán fel a szemébe és megint le,de mielőtt bármit is tehettem volna megfogta az állam és ajkát az enyémre tapasztotta én pedig egy ösztönös mozdulattal hajába túrtam,amit annyira imádtam. Testünk még mindig szorosan egymáshoz simult,így éreztem,hogy szíve hevesebben kezd dobogni és az enyém is felvette azt a ritmust. Sokkal jobb volt ez,mint bármi más. Egy lány sem,de senki az életben nem csókolt még ennyire jól,mint Harry és hirtelen semmi sem érdekelt. Még az sem,hogy fiú. Senkit nem éreztem még,aki ennyire a szívembe fészkelte volna magát,mint ő,hirtelen olyan teljesnek és boldognak éreztem magam. Harry Styles most már a szívemben örökre és az érzést is kezdtem már megérteni. Ha valaki azt mondja nekem,hogy a nyaraláson egy fiúval fogok egy ágyban csókolózni kiröhögöm,de abban a pillanatban minden rossz megszűnt. Csak Ő volt és én.

Amikor elvált tőlem fejem gyorsan a mellkasába rejtettem. Nem akartam,hogy lássa paradicsommá pirult arcom. Ahogy agyamból kezdett felszállni a köd gondolatok lepték el. Mi van,ha csak azért csókolt meg,mert látta,hogy annyira azt akarom? És az érdekelt? Megbántam? Nem!

-Harry...-suttogtam felnézve arcára.

-Shh...Ne mondj semmit.-simította meg arcom.

Az eső cseppek halkan és egyre ritkábban koppantak az ablak üvegén és a villámok által keltett apróbb villanások is egyre kevesebbszer világították meg a kis szobát. Vége. Ha Harry nincs mostanra már egy idegroncs lennék egy kis vihar miatt,de Harry itt van velem,ahol lennie kell,ahol a legnagyobb szükség van rá.

Hirtelen mocorogni kezdett. Nem akartam,hogy elmenjen,ezért belekapaszkodtam pólójába. Nem szólt semmit,csak fentebb húzta a takarót és szorosan átölelt. Visszahajtottam mellkasára fejem,hogy megnyugtató szívdobbanásait hallgassam,amik hol felgyorsultak,hol pedig lelassultak és egész nyugodt tempót vettek fel. Már kezdtem azt hinni,hogy elaludt,amikor elkezdte simogatni a hátam. A gyengéd érintésbe beleborzongtam és arcom még beljebb fúrtam mellkasába. Mielőtt még egyszer és akár százszor gondolatban újra átéltem volna a csókot elnyomott az álom.

***

Egy meleg kar a derekamon,halk szívdobogás a fülemnél,ami a karom megmozdításakor felgyorsul és egy furcsa emlék az álmomról,ami sokkal élénkebb,mint amilyen egy álom szokott lenni. Ezek voltak az első dolgok,amiket ébredésemmel egyidejűleg észrevettem. Rettentően nyugodtnak és kipihentnek éreztem magam. Nagy vihar volt az este,ez biztos...de aztán mi történt? Mikor aludtam el? Mert Harry csókja nem történhetett meg a valóságban. Vagy mégis? Hiszen olyan valóságos volt. Ha lehunyom a szemem még mindig érzem ajkamon a bizsergést és a derekamon a kezét...Várjunk csak! Tényleg volt valami a derekamon. Lenéztem,Harry keze volt és az az édes csók nem álom.
De,ha nem az akkor,hogy fogok ma a szemébe nézni? Hirtelen ezekhez hasonló kérdések lepték el a fejem,de mielőtt bármit is tehettem volna valami birizgálni kezdte a hajam. Lassan emeltem fel fejem,szemeim találkoztak Harryével,amik a boldogságtól csillogtak és gödröcskéi is kilátszódtak.

-Jó reggelt,Nialler!-mosolygott.

-N-neked is.-motyogtam álmosan.

Ez nem én vagyok. Mikor lettem én ilyen zavart a közelében? De hiszen megcsókolt!
Nem tudtam eldönteni mi lesz most.
A legszebb az lett volna,ha én szeretem,ő viszont szeret,aztán boldogan élnek,amíg...De ez egy két hetes nyaralás és két fiú...A fenébe,hogy minden ennyire nehéz.

-Mi a baj?-kérdezte Harry az államhoz nyúlva pont,mint tegnap.

Ettől picit megijedtem,így hátra rántottam fejem,mire Hazza szemeiben fájdalom tükröződött vissza.
Nem akartam ezt. Nem akartam,hogy fájjon neki.

-Nézd,ami tegnap történt...-kezdett bele a takaró sarkát gyűrögetve.

-Felejtsük el!-mondtam hirtelen,de bár ne tettem volna.

Azt hittem megbánta és nem akartam,hogy rossz legyen neki vagy,hogy zavarban legyen ez miatt.
Meg voltam róla győződve,hogy így lesz a legjobb. Hazza és én,mint barátok. De amikor éreztem a hiányt mellkasomban és láttam az egyre erősödő fájdalmat szemeiben mindent megbántam.

-Rendben.-válaszolta percek múlva.-Sajnálom,hogy csak úgy letámadtalak.

Azzal felállt és kiment valószínűleg a fürdőbe.
Rohadt élet. Mindent elcsesztem. Nem akartam őt elveszíteni és elfelejteni sem.

***

Harry egész nap nem szólt hozzám. Ha néha összeakadt tekintetünk csak a fájdalom sütött belőle. Nem akartam,hogy így legyen. Fájt,hogy így látom őt,mintha a szívem mardosnák. De akkor ezért csókolt meg? Azért,amiért én akartam őt? Elkapta a hév vagy több van e mögött? Ha igen,akkor egy szörnyeteg vagyok,mert bántottam és bolond is,mert nem jöttem rá hamarabb.

A srácok kint szórakoztak a teraszon és én is kimenekültem,ahová a múltkor is.
Nem sokkal ezután Chadet láttam meg leülni mellém.

-Baj van,Niall? Ma olyan szótlan vagy. Nem akarsz enni valamit?

-Most inkább kihagynám,de azért kösz.-mosolyodtam el.

-Mi? Niall,te beteg vagy!? Nem vagy éhes!? Mondd,hogy mi a baj,komoly lehet.-karolta át vállam.

-Csak..csak én. Mindent tönkretettem.

-Mit csinált Harry?-mosolyodott el mindentudón.

-Harry!? Neked elmondta?-lepődtem meg.

-Attól függ mit. Azt,hogy meleg vagy,hogy bejössz neki?-kérdezte kíváncsian.

-Mit mondtál?-maradt tátva a szám.

-Francba,ezek szerint egyik sem. Akkor mi történt?

-Megcsókolt,én meg azt mondtam felejtsük el...De,ha igaz,amit mondasz mindent elrontottam. Miért ilyen nehéz?-túrtam a hajamba.

-Mit érzel most?-simította meg vállam.

-Fáj,hogy ezt tettem vele,hogy fájdalmat okoztam neki. Azt akarom,hogy boldog legyen.

-Tudod mit kell tenned,Rómeó....vagy inkább Júlia.-mosolyodott el.-Hallgass a szívedre.

-Nem is tudtam,hogy te ilyen okos és megértő vagy.-nevettem fel.

-Mindenkinek vannak titkai.

-Köszi,Chad!-öleltem át,majd a ház felé vettem az irányt.

Ha most így engedem el mindkettőnknek fájni fog. Nem akartam,hogy neki fájjon bármi is,főleg ne miattam. Valamit tennem kellett.